"Soha nem voltam, és soha nem is leszek az első. Senki elsője. Talán túl sokat várok, túl sokat vártam. Talán. És az a legrosszabb, hogy talán még igazad is van, de gyenge vagyok én ehhez. Gyenge ahhoz, hogy szembe nézzek azzal, ami nekem nem jó, ami fáj. Mert nem fáj. Mert Drágám Neked van igazad. Reggel fájt, és elmúlt. Ahogy minden. Annyiszor csalódtam már az életben, az emberekben, hogy ez most igazán nem nyom semmit a latba. Ez a repedés a száz másik mellett már meg sem látszik a lelkemen. Vannak dolgok, amik nem jöhetnek össze. Nem bánom, mert ez kellett ahhoz, hogy magamhoz térjek. Hát, megint lezártam valamit, megint egy új fejezet jön. "
Ne csak az idézet szóljon róla, kívánom, hogy a valóságban is új fejezet kezdődjön szép életedben!

"Soha nem voltam, és soha nem is leszek az első. Senki elsője. Talán túl sokat várok, túl sokat vártam. Talán. És az a legrosszabb, hogy talán még igazad is van, de gyenge vagyok én ehhez. Gyenge ahhoz, hogy szembe nézzek azzal, ami nekem nem jó, ami fáj. Mert nem fáj. Mert Drágám Neked van igazad. Reggel fájt, és elmúlt. Ahogy minden. Annyiszor csalódtam már az életben, az emberekben, hogy ez most igazán nem nyom semmit a latba. Ez a repedés a száz másik mellett már meg sem látszik a lelkemen. Vannak dolgok, amik nem jöhetnek össze. Nem bánom, mert ez kellett ahhoz, hogy magamhoz térjek. Hát, megint lezártam valamit, megint egy új fejezet jön. "

Végre péntek! de még pár óra meló..

semmit[
nem sok

Százszor gondoltam át mit írjak Neked,
Számítok rá, hogy választ nem kapok,
Száz év múlva sem érem el a kezed.

Beszélni nehéz, ezért csak írok,
Remélem, olvasod e levelet,
Torkomban gombóc, szólni nem bírok,
Kérlek, ne felejtsd el a nevemet!


Prológus
Erősnek mutatom magam, de amikor nem lát senki, könnyezek,
A szobám mélyén éjnek éjén a sötétségben ő vezet,
Vagy Te, ha véletlenül hallgatod ezt a számot,
Most írok egy levelet, amelyet Neked szánok.

Indulásra készen állok, már nincs itt semmi motyóm,
De mielőtt kilépek, még visszanézek egyszer,
S a belőled fakadó űrnek adózok egyetlen néma perccel!

1. Verse
Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni,
Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni.
Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek,
Bocsánat azért, ha úgy tűnt némán elküldtelek.
A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn,
Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.

Nézd a szemem, könnyes, ezzel tisztára mosnám.
Nézem az ajkad, altat, egy ideje némán hallgat,
Nézd a szavakat a papíron, mind érted jajgat!
Nézem az arcod, ami száraz tényeket hidegen közölt,
Nézd a lelkem, itt soha nem látod meg a közönyt.
Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,
Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.
De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?

Refr. :
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz.

Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm!
Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora,

De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet
És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet!

[Children of Distance - Búcsúlevél (Shady) a www. dalszoveg. hu-n]

2. Verse
Vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet,
Lassan csorog rá a papírra, az életem gyors lepereg,
Fájdalmas óráknak élem meg a tovatűnő perceket.
A toll kicsúszik a kezemből, többé már nem serceg.

De már megérte, ha csak egyszer is szíven talán pár sorom,
Talán megérted, hogy a bitófát csak önmagamnak ácsolom,
Te meg csak kirúgod a széket amin, lábujjhegyen ácsorgom.
Csak szerettem volna visszahozni újra a szép képeket,
Látni akartam ismét szemedben a fényeket,
De Te csak alázz, gyalázz, taposs el, mint egy undorító férget!
De én még az utolsó szavaimmal kiadom ezt a mérget!
Szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már,

Most úgy megyek el, hogy az életemben nem maradt több vigasz,
Mert tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?

Refr. :
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?
Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz.
Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm,
Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm!
Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora,
Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra,
De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet
És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet!

3. Verse
Most már sírok a képeken, amiken eddig Veled nevettem,
Most már a polcomról levettem minden emléket, amit szerettem.
Most írom, amíg bírom a szánalmas utolsó levelem,
De őszintén! Ez Neked csak egy szó csupán, akárcsak a szerelem.
Pedig érted meghalnék mindig, ha tudnám, hogy volna mért,
Tegnap sírtam, ma sírok és sírni fogok a holnapért.

A kedved ide-oda csapongó volt, hol ilyen, hol olyan,
Olyan felelőtlenül dobtál el egyik napról a másikra,
Akár egy hamvadó cigarettát a zöldellő pázsitra.
De Téged nem érdekel, amit érzek, mert az önzőséged elvakít,
Minden köteléket elvágtál, ami tőlem elszakít.
Eltaszítanám az életem, ha ehhez elég bátor lennék,
De csak a gondolattal játszom, hogy a tollal olyat tennék,
Hogy mielőtt befejezem ezt a levelet előtte átszúrnám a gigám,
És így megszűnnének az érzéseim és vele minden hibám!
De nem! Továbblépve megőrzöm örökké a nevedet,
És talán Tejis rájössz ki vagyok, ha olvasod ezt a levele