Tudjátok, hol csesszük el folyton?! Amikor összetörik a szívünket, azt mondjuk: el akarom őt felejteni! Ami engem illet, megpróbáltam, de még évekkel később sem megy. :D Viszont rájöttem, hogy nem is akarom őt kitörölni a múltamból, pont azért, amiért annyira fontos volt, és úgy tudtam szeretni, mint soha senkit azelőtt és azóta sem. Ne csapjuk be magunkat! :D Nem véletlenül töltünk együtt valakivel hosszú éveket... Hogyan nem veszel tudomást egy részedről?! Lehetetlen... :P Azt hiszem, nem is kell. Továbblépni, és nem magunkkal cipelni a mi lenne, ha most velem lenne gondolatokat- azt igen. Elfelejteni? Ha igazán szeretted, akkor SOHA. Nem is kell! Én sem örülnék, ha az egy nap annyi jutna az eszébe, ha meghallja a nevem, hogy : De ismerősen cseng! Honnan is...?

A legmocskosabb dolog az életben a vége. Vagyis, kemény egy dolog. Elveszi egy csomó idődet és mit kapsz a végén? Belehalsz. Ez lenne a jutalom? A halál a bónusz? vagy mi? Azt hiszem, hogy pont fordítva működik ez az egész.. meghalni kéne először - letudni rögtön. Aztán jönne az öregek otthona. Ha már eleget fiatalodtál, akkor onnan kirúgnak. Kapsz egy aranyórát. Dolgozni mész. Ledolgozol negyven évet, amíg végre elég fiatal vagy ahhoz, hogy visszavonulhass és élvezd az életet. Bulizol, kipróbálsz ezt-azt. Közben felkészülsz az iskolákra - egyetem, középiskola, majd az általános. Utána kis kölyök leszel és annyit játszol, amennyi csak beléd fér.
Nincsen felelősség egyáltalán a válladon. Aztán bebújsz egy kellemes, meleg helyre, ahol lebegve töltöd az utolsó kilenc hónapodat és alaposan kipihened magad.
Végül pedig egy hatalmas, eksztatikus orgazmusban kimúlsz a világból..

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.